Vörös Attila hazánk egyik legtehetségesebb és legismertebb gitárosa, akivel az élet néhány éve hozott össze. Erről már írtam az elektroakuszikus gitárja kapcsán. 2013-ban megkeresett azzal az ötlettel, hogy szeretne egy Telecaster alakú szerszámot, de 7 húrral, és legyen egyedi, valami új, szokatlan, valami olyan, ami igazán az övé. Azonnal el is kezdődtek a munkálatok, és belevágtunk a tervezésbe. A sok-sok gitár szervizelésével párhuzamosan szépen lassan kialakult, hogy milyen is legyen a végeredmény.

Az új GPD hangszer igazán különleges lett. A kőris anyag kiváló hangtulajdonságai miatt most is tökéletes választásnak bizonyult. Már a tervezés elején biztos volt, hogy nem lesz festett a gitár, hogy ezáltal is az egyediségét hangsúlyozzuk, és a felületkezelésnek köszönhetően az áttetsző, ugyanakkor kihangsúlyozott erezet miatt szemet gyönyörködtető a látvány. A kézzel készített koptatólap a Telecaster stílust erősíti.

A csavarozott nyak 5 darabból készült: a középső kőrist 2 darab dió fogja körbe, ezeket pedig 2 darab juhar zárja le. Ezáltal a nyak hihetetlen teherbírással rendelkezik, szinte pálca nélkül is stabil marad. A fej elülső oldalát bubinga furnér díszíti, a juhar fogólap pedig lágyságot, csillogást, eleganciát visz az összképbe. A nyak, illetve annak csatlakozása a testbe is kifejezetten Atti kezéhez lett igazítva, így egy teljesen új típusú marást alkalmaztam.

A hangszer "szívét" ismét a Sublime pickupok adják, amelyek nemcsak különlegesen szépek, de nagyon nagy intenzitással és erővel szólalnak meg. András egy abszolút újfajta hangszedőpárt készített a gitárhoz, mely rengeteg lehetőséget ad a különféle hangszínek, hangzások létrehozására.

Remélem, sok-sok koncerten láthatjuk majd Attila kezében az új "drágaságát", de addig is nyugodtan lessétek meg az új Leander klipben!

Faanyag:

test: kőris

nyak: kőris, dió, juhar

fogólap: juhar 16”

fej top: bubinga furnér

Konstrukció: csavarozott nyak

Menzúra: 660 mm

Alkatrészek:

Gotoh kulcsok

kétirányú nyakpálca

Gotoh bundok, extra hard 18% Ni

Tune-o-matic híd

Schaller straplock

Alpha potik

EMG aljzat

Super Switch  kapcsoló

Sublime hangszedők

Koptató: ABS, egyedi

A gitár használat közben itt hallható.

 


(C) 2015 www.gpdguitars.hu