Vörös Attila Magyarország egyik legtehetségesebb gitárosa, manapság a Leander zenekarból ismerheti a többség, azonban zenélt már a világhírű Nevermore-ban, és a legsikeresebb magyar Pantera tribute zenekart, a Vulgar Display of Covert is erősíti.

Régóta nyomon követtem a zenei pályafutását, először személyesen azonban csak 2011-ben sikerült találkoznunk a fővárosban. A Rockélet magazin születésnapi buliján bemutattam néhány gitáromat, a Leander zenekar pedig aznap este koncertet adott ugyanott. Egyszer csak Attila megjelent a hangszereknél, és kipróbált egy-kettőt. Én később megkérdeztem, hogy lenne-e arra valamilyen mód, meg egyáltalán volna-e hozzá kedve, hogy együtt dolgozzunk. Mivel ő a Schecter céggel régóta együtt dolgozik, így sajnos elektromos gitár fronton nem volt megvalósítható az ötlet, viszont felvetette, hogy nagyon érdekelné egy 7-húros akusztikus "szerszám", mert olyat még sosem fogott a kezében. Az este valahogy így ért véget, én pedig ekkor még nem gondoltam, hogy ebből lehet valami.

Aztán telt-múlt az idő, és Attila ötlete nem hagyott nyugodni, így egy napon eldöntöttem: lesz ami lesz, belevágok. Így született meg ez a csodás, egyedi hangszer, amelynek már a látványa is megfogja az embert. Egyedisége többek között abban áll, hogy fix húrlábbal rendelkezik, a nyaka viaszolt, natúr, míg a teste lakkozott. Az biztos, hogy Attila rögtön beleszeretett, amikor meglátta, és kézbe vette, azonban ekkor még nem tudta, hogy neki készült. Viszont mikor világossá vált számára, hogy a gitár az ő személyében találta meg gazdáját, akkor azért az öröm csillogott a szemében.

Ennek eredménye egy barátság lett, és a történet folytatódik... 

Itt pedig hallható és látható használat közben is.

Faanyagok:

káva,hátlap: jávor

top: kőris

nyak: mahagóni

fogólap: wenge

Felületkezelés:

nyak: natúr, viaszolt

test: nitro finish

Alkatrészek:

Gotoh kulcsok

24 bund (Jumbo)

Joyo elektronika beépített hangolóval

7-húros fix húrláb

réz nyereg (a képeken nem látható, később került lecserélésre)

 


(C) 2015 www.gpdguitars.hu